Oldalak

2012. október 11., csütörtök

Italajánló: Bomba szőlő - vörösbor

Bár nekem önmagában nem ízlett a szőlő ízű Bomba, vörösborral kombinálva nagyon finom!
Próbáljátok ki!
(Természetesen 18 év felettieknek szólt a fenti jótanács!) :D

Elkészítése: tetszőleges arányban öntsd össze a két hozzávalót.


2012. október 8., hétfő

Goldenblog

Most kiderült, hogy a blog hol végzett a versenyben: az Életmód kategóriában 152 helyből a 124. lett. Meg voltam róla győződve, hogy az utolsó helyet sikerült megkaparintani, de örömmel láttam, hogy nem :)

Köszönöm mindenkinek a szavazatokat!

Watt - itt az új Isotonic

A Watt energiaitalok doboza nyáron újult meg. Azóta már a sorozat minden tagja új külsőt kapott, az Isotonic megjelenéséig viszont elég sokat kellett várni. Most viszont már ez is kapható.
A doboza nagyon szép: nem sárga, hanem aranyszínű, ami nagyon elegánssá teszi.
Bár a Watt sorozat tagja, az Isotonic - ahogyan azt neve is mutatja - izotóniás ital, sportital. 
Beleszagolva jellegzetes "izotóniás illat" fogad bennünket. Az íze nagyon kesernyés, nem nevezehető finomnak, bár ezt nem igazán lehet neki felróni, mert az izotóniás italok már csak ilyenek. Enyhén szénsavas, ami egy kicsit feldobja, kellemesebbé teszi.
 

2012. október 2., kedd

Kis nyári hangulat


Most találtam a régebbi fotóim között ezt a Horvátországban készült képet. 
Egy kis nyári hangulat az őszi esőben :)

Hell: "Az év terméke díj 2012" doboz

A gyűjtők számára fontos információ, hogy a Hell energiaital sokféle doboza között most ismét egy új verzióra bukkanhatunk: a New Generation-ös (zöld levélkés) Hell dobozán szerepel Az év terméke díj 2012 felirat.

Mindannyian emlékszünk arra, amikor tavaly ősszel megjelent a Hell új generációs energiaitala. Ez annyiból más, mint az original verzió, hogy a benne lévő koffeint kicserélték a sokkal egészségesebb mate tea - teobromin duóra. Ennek hatása ugyanolyan, mint a koffeiné, de egészségesebb, lassabban fejti ki a hatását, ami azonban tovább is tart.


A kép Nagy Hunortól származik, köszönet érte!

Cikkek a témában:

2012. szeptember 29., szombat

Restart - másnaposság kiütve

Nehéz rendszertanilag besorolni az olyan italokat, amelyek azért születtek, hogy elmulasszák a másnaposságot. Alkoholgyilkos, kijózanító ital, másnaposság elleni csodaszer, és még ki tudja, milyen jelzőkkel illetik őket, és az áruk is elég borsos szokott lenni. Persze, aki jobban körülnéz, az olcsóbban is talál ilyen italt, és nem 620 Ft-ért veszi meg, mint az, aki nem néz körül :) 
Régebben volt teszt az Outoxról, és bár szigorúan véve ezek nem energiaitalok, azért valami közük mégiscsak van hozzá, dobozformátumban, időnként ízvilágban is. A most tesztelt Restart nevű ital nem tutti-frutti ízű, de ebbe nem nagyon lehet belekötni, mert mostanság már az energiaitalok jó része sem az.

Nekem speciel nem nagyon jött be a 10 vitamint tartalmazó trópusi gyümölcs íz. Kicsit kellemetlen, de hát persze aki vedel, mint a gödény, az utána szenvedjen is egy kicsit, nem igaz? :) Hogy a másnaposságot hogyan mulasztja el, azt nem tudom, mert azon szerencsések közé tartozom, akik bármennyit is isznak, sosem másnaposak :), kijózanító hatásáról sincsenek hírek. Ha esetleg valaki kipróbál ilyet egy átmulatott péntek/szombat éjszaka után, el nem felejtse megírni a tapasztalatait!

Annyit még mindenképpen érdemes megemlíteni, hogy a doboz matricás!

Forrás: internetpatika. hu

2012. szeptember 28., péntek

Oxxo: kétféle fekete

Amikor megjelent az új Oxxo Life Fresh, mindenki rohant megvenni, de sokan biztos ugyanolyan nyugodtan dőltek hátra, mint én, hogy "a fekete már megvan". Hát ne tegyük, mivel a sima, fekete Oxxo energiaital doboza is megújult! A különbség abban rejlik, hogy míg a régi doboz homogén fekete színű volt, addig az új doboz fekete részén körbe-körbe feliratok vannak, ugyanúgy, ahogy a fehéren. Egyébként képeken a fehérből is lehetett látni simát, nem feliratosat, csak azt nálunk nem lehetett kapni.

Ilyenek most az Oxxo-k, körben kis feliratokkal

Tehát szerezzük be mind a kettőt! Ez most még megtehetjük, hiszen egyelőre mindkét változat kapható, sőt igazából a régihez sokkal könnyebb hozzájutni. Újat még csak a Matchban láttam.

Forrás: mxonline.hu
Ilyen a régi Oxxo. Ki tudja, meddig kapható még ez a formátum, szerezzük hát be addig, amíg lehet!

Blogajánló: 4YOU! Energy Drinks

Figyelmetekbe ajánlom a 4YOU!EnergyDrinks blogot, ahol teszteket olvashattok, és jó minőségű képeket is láthattok az energiaitalokról.
A kedvencem ez a Burn tropical :)




2012. szeptember 19., szerda

A legviccesebb energiaital - X-fire

Forrás: xfire.blog.hu
Bár már jó ideje nem gyűjtök palackokat, ez a vicces darab, az X-Fire energiaital egyszerűen nem maradhatott ki a gyűjteményemből. Aki meglátja, talán nem is gondolja, hogy ez nem egy tűzoltókészülék :) A nap találós kérdése: az alábbi kettő közül melyik az igazi? :)



Dragster - lehet finom, ami olcsó

Itt egy jó példa arra, hogy az olcsó energiaitalok között is akadnak finomak. A Dragster a legolcsóbbak egyike (ráadásul néha még ennél is jobban leakciózzák, mint ahogy a képen is látható) és mégis finom. Az ital kellemes mértékben szénsavas, savanykás, kellemes, üdítően friss ízű. Ebből is láthatjuk, hogy a minőség és az íz nem igazán függ össze az árral.

2012. szeptember 17., hétfő

Ilyen egy hungarikum?

Kép forrása: Facebook

Ma végre volt szerencsém egy körúti boltban rábukkanni a Hungarian Energy Drinkre. Már több hónapja kapható, de eddig még nem találkoztam vele, így aztán boldog voltam, amikor kiszúrtam a polcon a Hellek és Jump inek között lapuló, kalocsai mintázatú dobozt. Az első csalódás a doboz kézbe vételekor ért. Originált dobozra számítottam, ehhez képest egy fóliás dobozt pásztázhatott döbbent tekintetem. Ez így azért elég igénytelen szerintem. Hiába szép a minta, ha csak egy fólia az egész. Sok gyűjtő az ilyet bele sem teszi a gyűjteményébe. 
Pedig még csak olcsónak sem mondhatnám: 220 Ft-ot fizettem érte. Ha a leggagyibb 80 Ft-os cuccnak tudnak saját dobozt gyártatni, akkor ennek miért nem?

A második kellemetlen élmény akkor ért, amikor belekóstoltam. Fura mellékízű, rettenetesen savanyú ital, némi kesernyés utóízzel. Amikor megkóstoltam, éppen rettentő szomjas voltam, de meg sem bírtam inni az egészet. 

Csalódtam. Ha ezt akarják hungarikumként árulni, szerintem nagyon mellényúltak. Miért nem lehetett akkor már egy jóízű, igényes külsejű italt gyártani? Vagy pont így képviseli autentikusan kis hazánkat? :( 
Politika off...

2012. szeptember 16., vasárnap

Black Jaguar

Új energiaital jelent meg a palettán, a Match üzletekben lehet vele találkozni. A Black Jaguarról nem tudtam eldönteni, hogy az eddigi Jaguar palackos energiaitalok dobozosított változata, vagy egy új ital, netán mindkettő, esetleg egyik sem... 

Az olcsó ital nem tartozik a legfinomabbak közé. Iható, az íze nem rossz, viszont meglehetősen lagymatag és halovány, nem elég savanyú és nem elég édes. Egy kóstolást megér.

Képet itt találtok, a forrás Serrin blogja, sajnos a fényképezőm elromlott :(

2012. szeptember 13., csütörtök

Watt Natura energiaital

A Watt energiaital dizájnja pár hónappal ezelőtt megújult. Megjelent az eddig nem létező meggyes Watt, valamint új külsőt kapott a sima. majd azt követően a light energiaital. A sárga változatról még nincs hír, de a zöld Watt Natura új változata is kapható már egy ideje. Jó régen volt már, hogy kóstoltam a Naturát, így az emlékeim is elég homályosak, de úgy rémlik, hogy nem nagyon ízlett. Nos, vagy a memóriám rossz, vagy pedig változtattak valamit az összetételen, mert a most ímmel-ámmal megkóstolt ital nagyon is finomnak bizonyult! Vegyesgyümölcs ízű, friss, kellemesen savanykás ízvilága miatt igazán megéri megkóstolni.

És akkor jöhet a szokásos, lássuk az "evolúció" lépéseit!

Íme a legrégebbi változat, ami érdekes módon itt-ott még mindig felbukkan:


Ez azért is fura, mert már jó ideje így néz ki a doboz:
 És itt pedig a legújabb. Letisztult, lendületes dizájnja szerintem egyértelműen az eddigi legjobb:


2012. szeptember 12., szerda

Így változott az XL energiaital doboza

Kezdetben teljesen más volt az XL energiaital doboza. Legrégebbi darabom még egy jellegzetes "nehéz" doboz volt, később az ezüst háttérszínt felváltotta a mostani dizájnosabb sötétkék. 


Az új összetételt egy ráragasztott, élénksárga matrica adta a tudtunkra, most pedig a Generation 2 felirat díszeleg a doboz oldalán, ami a Hell New Generation után kicsit koppintásnak tűnik a számomra.


2012. szeptember 10., hétfő

XL cranberry - kis változás a dobozon

Minél több dobozt gyűjtöttünk össze, annál kevésbé tudjuk észben tartani az apró részleteket, így aztán könnyen előfordul, hogy nem is vesszük észre azonnal, hogy egy dobozon időközben apró változás történt. Mostanában egyre több ilyet figyeltem meg. De sokszor csak akkor derül ki ez, amikor az ember hazavisz egy dobozt és otthon összehasonlítja a már meglévővel, aztán rájön, hogy jé, ezek nem is egyformák. Egy Bomba dobozzal jártam így mostanában: hazavittem egy dobozt, gondolva, hogy a régebbit kicserélem erre a szép újra, mert ez még nagyon szép állapotban van. Kíváncsiságból összehasonlítottam őket, és bár az eleje nem változott semmit, a hátán bizony teljesen más volt a felirat! De most őszintén, ki tudná észben tartani, hogy egy doboz hátán pontosan hogyan helyezkednek el a betűk?

Emiatt nincs fogalmam arról sem, hogy pontosan mikor változott meg az XL Cranberry energiaital doboza. Sosem veszek ilyet, mert nem szeretem az ízét, igazából egyetlenegyszer ittam csak, amikor megjelent. Az pedig már elég régen volt. 

Nem nagy változásról van szó egyébként: a vízszintes piros csík most már függőleges (úgy, mint az új XL naturalnál - a többi esetében még nincs változás) és "új összetétel" felirat szerepel rajta:

Kép forrása:  drinkcan.blogspot.com
A régi pedig így nézett ki:



2012. szeptember 9., vasárnap

Goldenblog verseny

Ezúton szeretném megköszönni mindenkinek, aki szavazott a Kataenergia blogra a Goldenblog versenyen!
A blog először lett jelölve, és már azt jó eredménynek tartom, hogy bekerült a mezőnybe. Természetes, hogy nem számítottam helyezésre, hiszen ez egy speciális téma, ami relatíve kevés embert érdekel, főleg az olyan témákhoz képest, amelyek szintén az Életmód kategóriában szerepeltek - például egészség, anyaság stb.
A jelölés óta a blog forgalma körülbelül megduplázódott, tehát mindenképpen megérte a részvétel.

Mi a velemenyed a blogrol?
 
 
 
 
  
pollcode.com free polls 


2012. augusztus 31., péntek

Új Burn: Blue Refresh

Megjelent a Burn legújabb terméke, a Burn Blue Refresh

Update:
Az ital egyetlen említhető különlegessége, hogy kék színű. A doboza is elég szép, kék színű láng és víz látható rajta, tehát eltér a nálunk megszokott narancssárga lángos sablontól, de azért nem annyira szép, mint egy fehér dobozos Burn Day.
Az ízéről igazából nem nagyon van mit mondani, viszonylag élénk gyümölcsíz, de nem tutti-fruttis, és messze áll a sima Burntől, ami pedig szerintem abszolút az egyik toplistás energiaital. Ezért kicsit csalódás is volt számomra, jobbra számítottam, de meg lehetett inni azért. Egyébként is megoszlanak a vélemények erről az italról - egy próbát mindenképpen megér, bár nem tartozik az olcsó energiaitalok közé.



Kép forrása: http://32mg.blogspot.hu/

2012. augusztus 29., szerda

Energiarágó

Az energiaital-gyártók állandóan azon vannak, hogy előrukkoljanak mindenféle újdonsággal, hátha majd akkor többen veszik a terméküket. Érdemes megfigyelni, hogy a kezdeti Red Bull- koppintások óta mennyire kreatívvá váltak a mindenféle ízű, hatású, kiszerelésű, nevű és dizájnú termékek megalkotásában. 
Van, aki még ennél is tovább ment, amikor az energiaitaltól teljesen eltérő termék gyártásába kezdett, de ugyanazzal a hatással ruházta fel. Az egyik ilyen termék az energiarágó, amelyről azonnal a Go Fast jut az eszünkbe.

A Go Fastnak jó ideje létezik a fura ízű energiaitala, és a teljes mértékben érthetetlen ízű tea+energiaital kombója, de az energiarágóval telibe találtak. Ez ugyanis a löttyökkel ellentétben nagyon finom ízű (egyébként több ízben létezik, én csak a simát kóstoltam, de az abszolút bejött) és meg is éri rágni, mert egy kis rágóban 5 doboz energiaitalnak megfelelő energiamennyiség van!

Go Fast energy gum


Ice Teás Go Fast: mivel nem szeretem a teát, megkértem egy teaimádó, VEGETÁRIÁNUS! ismerősömet, hogy tesztelje ő, de egy kortynál többet nem bírt inni belőle...

2012. augusztus 28., kedd

Kedvencek: Shot and go


Minden gyűjtőnek vannak kedvenc dobozai, velem sincs ez másképp. De míg másoknak leginkább egy Rockstar vagy Monster láttán dobban meg a szíve, addig nekem más kedvenceim vannak
Ezért úgy gondoltam, megér egy-egy posztot ezeknek a bemutatása.
A mai kiválasztott a Shot and go nevű, osztrák ital, amelyet üresen szereztem, 250 ml-es változatban. Az ízéről tehát nem tudok beszámolni, csak a dobozáról. Ahogy látjátok, többféle kiszerelésben kapható. A doboz neonzöldes-sárgás színű, fényes, szivárványosan csillogó, ugyanakkor letisztult, egyszerű dizájn jellemzi.
Remélem, egyszer a 330 és 500 ml-es, és a light változatát is sikerül megszereznem :)






Forrás: a Shot and go Facebook oldala

2012. augusztus 27., hétfő

Oxxo Life Fresh Drink

Nekünk, energiaital-gyűjtőknek a legtöbb szenvedést azok a percek okozzák, amikor valami nem túl kellemes ízű italt kell kóstolnunk. Minél több doboz sorakozik a polcunkon, annál több az ilyen kellemetlen élmény. 
Épp ezért tudjuk sokszorosan értékelni, amikor valami igazán finom ital kerül a kezünk (vagyis ízlelőbimbóink) ügyébe. Ez történt velem akkor, amikor megkóstoltam a már nagyon régóta várt Oxxo Life Fresh Drink energiaitalt. 
Az energiaital fekete színű párja már jó ideje kapható volt nálunk, és a hirdetésekben, plakátokon a fehér is szerepel egy ideje, csak éppen olyan volt eddig, mint Columbo felesége, mindenki tudja, hogy van, csak még senki sem látta. Nos, most már láthatjuk, szagolhatjuk, ízlelhetjük!
A doboz külleme is szép, nekem nagyon tetszeni szokott a fehér alapszín, amit esetünkben ezüst feliratok díszítenek, középen pedig a piros hátteres Oxxo felirat. 
Ami az ízét illeti, az első szó, ami eszembe jutott róla, az nevéhez méltóan a frissesség. Nagyon kellemes ízű, friss, üde, kellően savanykás és egyben édes, üdítő ízt érez az, aki belekóstol ebbe az italba. 
Az Oxxo honlapján további infókkal lehetünk gazdagabbak: 
Hamarosan a polcokon az OXXO Fresh Drink Life, mely egy speciálisan fiataloknak, sportolóknak kifejlesztett energiaital.Az OXXO Fresh Drink Life egy ásványvíz alapanyagú, szőlőcukorral készülő energiaital, mely rengeteg vitamint tartalmaz, viszont nincs benne sem koffein, sem taurin! Cégünk több, mint két éve fejleszti kifejezetten fiatalok számára ezt az italt, mely fedezi a napi vitaminszükségletet sportolás mellett is, emellett frissen tartja az elmét, mindenféle káros mellékhatás nélkül! 
-írja a honlap.  
Nos, a fejlesztésnek meg is lett az eredménye. Ti se hagyjátok ki ezt a finom italt!
És akkor lássuk a képeket!
(Saját fotó még nincs, a képek forrása: az Oxxo Energy Drink honlapja)

Vonzó párocska

Oxxo fresh drink és sima energy drink

Hideg szépség



2012. augusztus 26., vasárnap

A GO energiaital dobozváltozása

Már régóta akartam írni a GO energiaital dobozának megváltozásáról, de csak most került rá sor. 
A GO már elég régóta létezik, kezdő gyűjtőként gyűjteményem első darabjai közé tartozott. Évekig a jellegzetes kék doboza volt, amin nemrég változtattak. Ekkor a doboz fekete lett, és egy 99 Ft felirat is került rá, ami most már nincs rajta. 
Az ital palackban is kapható, bár én azokat már egy ideje nem gyűjtöm.

Az eredeti kék doboz


A műanyag palack (500 ml) (Forrás:ital-gyros.hu)
A fekete verzió a 99 Ft felirattal

Ez a kettő már lassan a múlté

A fekete (forrás: lacsiboltja.hu)

2012. augusztus 23., csütörtök

Goldenblog verseny

A Kataenergia Blog szerepel a Goldenblog verseny jelöltjei között az Életmód kategóriában. A blog jobb felső részén találjátok a szavazófelületet, csak rá kell kattintani és a Facebookos accountotokba való belépéssel tudtok rá szavazni.
Minden szavazatot előre is köszönök!



Monster graffiti a Filatorigátnál

A graffitiket lehet szeretni vagy gyűlölni, de egy szépen kivitelezett művel szemben azért nehéz semlegesnek maradni, főleg, ha sokak kedvenc energiaitalával kapcsolatos. Bár én nem vagyok Monster rajongó, mégis meglepett, amikor ez a látvány fogadott a HÉV-ből kinézve, a Filatorigátnál:

Képek forrása: belvaros.blogspot.com


Mivel nemigen szoktam erre járni, ezért nem tudom, mióta díszíti a falat a mű, de néhányan biztosan el tudnák képzelni a szobájuk falán, esetleg a gyűjteményük szolid háttereként :)

2012. augusztus 22., szerda

XL natural

A zöld lé a múlté

Forrás: groby.hu - akár innen is rendelhetünk belőle
Számomra elég furcsa, hogy egy új, az előzőtől ízében abszolút eltérő energiaitalt az előzővel szinte teljesen megegyező kinézetű dobozban kezdenek el forgalmazni, ahogy azt az XL tette, illetve teszi.  A korábbi citrom ízű, viccesen zöld Lemon&Lime-ot váltotta fel az XL natural, ami egy vörös színű ital, és különféle gyümölcsöket (gránátalma, vörösáfonya, alma, bodza, szőlő, citrom) tartalmaz. Úgy látszik, már nem tudnak mit kitalálni a gyártók. A gyümölcsös borzalmak helyett én inkább a tutti-frutti változatot ajánlanám, a sima XL egy nagyon finom energiaital.

2012. augusztus 20., hétfő

Italajánló: Vodka - Red Bull

Vodka- Red Bull energiaital koktél

Szükséges hozzá:


  • vodka
  • Red Bull
  • jég
  • Elkészítése:
    Tegyünk jeget egy pohárba és öntsünk bele vodkát. Ezután öntsük fel Red Bull energiaitallal!

    Díszítés: 
    lime karika, szívószál

    Aki még nem próbálta, az pótolja, nagyon finom! (18 éven felülieknek!)


    Kép forrása: videosmart.hu

    Buffalo Junior - "energiaital" gyerekeknek

    Ausztriában kapható a Buffalo nevű ital, a felnőtteknek szóló verzió kék színű, ám hogy a gyerekek is menőnek érezhessék magukat, van nekik szóló Junior változat is. Ez persze nem tutti-frutti, hanem szép rózsaszínű, málnaszörp ízű és jellegű ital, bár hozzá kell tenni, hogy málnaszörpből ittam már ennél ízletesebbet, finomabbat is. A doboza viszont tetszetős.




    2012. augusztus 19., vasárnap

    Nálunk is kapható az Energeták


    Egyre több külföldi energiaitallal lehet találkozni szórványosan nálunk is. Az egyik ilyen az Energeták, amelyet pár éve már vettem Szlovákiában, most pedig egy budapesti boltban bukkantam rá. A kicsit kesernyés ízű, tutti-frutti ízű ital nem a legcsodásabb ízűek közé tartozik, de azért iható, egy próbát megér.